Interjú

Akadályfutás a Bakonyban - interjú Viczina Dávid főszervezővel

A BakonyRun elsősorban a terep nehézségeire hangsúlyt helyező akadályfutó verseny, amely 2016-ban indult és egy évvel késöbb már meghatározó eseménye a magyar terepakadályfutásnak. Viczina Dávid főszervezővel, ötletgazdával beszéplgettünk.

"Hosszas tervezés után 2016. decemberében indult útjára a BakonyRUN akadályfutó verseny, melynek első futama 2017.04.30.-án a Bakony szívében rajtolt, majd 2017.09.30.-án a Bakony egyik legmagasabb pontjára vezetett az út."

Egy ilyen verseny rendezője általában maga is közel van az adott sportgához. Nálad ezzel mi a helyzet? Hogyan és miért kezdtél sportolni? 

Itt a Bakonyban Várpalotán születtem, az egész gyermek koromat itt töltöttem, rengeteget kirándultunk, teljesítménytúráztunk, később aztán biciklivel jártuk a Bakonyt. 2009-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a sporttal, ekkor kezdtem el terepen versenyszerűen biciklizni. Számtalan versenyen megfordultam persze szigorúan mindig terepen, valahogy az aszfalton való biciklizés soha sem vonzott. Minél lehetetlenebb helyen vezetett egy verseny annál jobban élveztük, persze ez egy elég extrém sport főleg itt a Bakonyban, ahol útnak neveznek olyan utakat is, hogy csak sziklából áll teljes szélességében. Több olyan helyet is megjártunk itt a Bakonyban biciklivel melyen épp eszű ember még gyalog sem mert volna le vagy felmenni. Aztán 2011-ben a Magyar Honvédség kötelékébe álltam, a Bakony Harckiképző központnál szolgáltam 3évig. Ebben az időszakban sajnos egyre kevesebb időm maradt a biciklizére, így egyre többet futottam, persze a katonai pálya is egy elég komoly kihívás. Aztán eljött az az időszak amikor már az egyszerű terepen való futás nem volt elég, elkezdtünk keresni olyan helyeket ami még gyalog is nehezen járható - na az ilyen helyeken szerettünk mi futni. 

 Edzések, edzéstervekwww.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknekwww.cegedzes.hu 

Ez elég egyenesen vezet az akadályfutás felé. Miért pont az akadályfutást választottad, mint versenyrendező?

Több akadályfutó versenyen is részt vettem mint versenyző, valahogy mindig azt éreztem, hogy tényleg komoly a kihívás, meg nagyon nagy élmény leküzdeni az akadályokat, de soha nem nyújtott elég kihívást maga a terep. Aztán 2016 tavaszán kitaláltuk, hogy mi lenne ha rendeznénk egy olyan akadályfutó verseny ahol igazi brutális terepen kell futni, hisz mi már annyi helyen próbára tettük magunkat itt a Bakonyban és tudjuk, hogy itt tényleg az első akadály a természet legyőzése.   

Ez valóban nem általános szemlélet, a legtöbb rendező szereti az egyszerűbb terepet. Ezek után milyen számodra az ideális verseny? Ha nem lennének korlátok, milyen versenyt rendeznél?

Számomra az ideális verseny, az ahol úgy mennek haza a versenyzők, hogy csodálkoznak, hogy ilyen helyek vannak Magyarországon? Ez mindkét versenyünkön sikerült, olyan terepre vittük versenyzőinket, hogy igazi kihívást jelentett nekik a természet. 

Hogyha nem lennének korlátok az komoly verseny lenne, a Bakony összes szurdokvölgyén keresztül vezetne az út a Kőris-hegyre (a Bakony legmagasabb pontja), hamar lenne belőle egy 50km-es verseny, egy igazi katonai kiképző pálya, de az inkább már túlélő futás lenne, de hát ki tudja, lehet hogy egyszer erre lesz igény. A csapatom tagjai exkatonák és jelenleg is szolgáló katonák, nem a kíméletességükről híresek :D 

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Hogyan egyeztethető össze a sport és a munka, család, egyéb kötelezettségek?

Nehezen, hatalmas szervező munka van a verseny mögött, akkor az érdeklődés körülöttünk, hogy az első évben 2 versenyt is rendeztünk, ez iszonyatos adminisztratív és hatalmas logisztikai feladat is, ennek ellenére próbálom összeegyeztetni a munkát a sportot és a szabadidőt, bár a szabadidővel nem kell gazdálkodnom, mert a verseny szervezése alatt olyan nincs :D  

Azért biztosan kikapcsolódsz a versenyeken. Kérlek meséld el a legemlékezetesebb élményeidet, amivel a versenyeiden találkoztál!

Az első versenyünk alkalmával egy Alföldről érkező csapat a befutás után, leültek a földre, csak néztek maguk elé és annyit kérdeztek, hogy ilyen van Magyarországon? Az első versenyünk a Bakony egyik legnagyobb szurdokvölgyében zajlott, ahol 14 méter magas sziklák között futottak a versenyzők, kíméletlen terepen, az alföld után itt kicsit keményebb a terep. :D  

Mint minden rendezőt, téged is biztosan értek csalódások, nehézségek szervezés közben. Mi volt a legrosszabb, legkellemetlenebb ezek közül?

Itt a Bakonyban rengeteg erdészeti terület, önkormányzati terület, elhagyatott magántulajdonok, természetvédelmi területek van, sajnos sokszor akadályokat gördítenek ezek a dolgok elénk a szervezés során, sokszor úgy tekintenek a futókra mintha az erdő számára kárt okoznának, pedig nem így van, soha nem a futókkal és a kirándulókkal van a probléma az erdőkben.  

viczina david bakonyrun dobogo

Én is többször találkoztam hasonló megnemértéssel az évek során... De mindig sikerült megoldást találni, ez is egyfajta "akadály". Nálatok mi változott a versenyek alatt a szemléletedben, a következő milyen lesz?

Mindig dobunk rá egy lapáttal, már a BakonyRUN és a BakonyRUN 2.0 között is óriási fejlődés figyelhető meg, aki volt az elsőn és a második versenyen is az ezt már tapasztalhatta. 

Még profibb versenyt szeretnék, még profibb szervezést, még keményebb akadályokat, még nagyobb kihívást a versenyzőknek. Persze minden erőnkkel ezen dolgozunk is. 

El szeretnénk érni, hogy ha terepakadályfutásról van szó akkor a BakonyRUN mindenkinek eszébe jusson és úgy gondoljanak ránk, hogy ezek a bakonyi gyerekek már megint egy mocskos pályát raktak össze :D Reméljük mindenki megjegyzi, hogy a BakonyRUN-on mindig a fa adja a másikat. 

Köszönjük, a végszó egy jó szlogen is egyben B-)

Forrás:  

Utoljára frissítve: csütörtök, 12 október 2017 10:56
Tóth Viktor

2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is. Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.

Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.

Webhely: triatlonedzo.hu/
Ajánlott tartalom
Brutális versenyre készülnek Pakson! Szombaton lesz ugyanis ...
2018 szept. 14
Brutális versenyre készülnek Pakson! Szombaton lesz ugyanis ...
2018 szept. 14
A gerinc betegségei korunk népbetegségeinek számítanak. ...
2016 jún. 06
A gerinc betegségei korunk népbetegségeinek számítanak. ...
2016 jún. 06
A BakonyRun 4.0 ismét a vadonba hívta az akadályfutókat - ...
2019 márc. 19
A BakonyRun 4.0 ismét a vadonba hívta az akadályfutókat - ...
2019 márc. 19
Régi - új arc a terepsportok ...
2016 jún. 06
Régi - új arc a terepsportok ...
2016 jún. 06

Rólunk

Az akadályfutást és más terepsportokat magas szinten művelő sportolók, versenyzők, edzők, szakemberek összefogása ez a weboldal!

Kapcsolat

Cím: Budapest, Hungary
Tel: +3630 48 88 261
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hotline: +3620 32 00 840
 
Top